HTML

Vérplazma adás, azaz plazmaferezis

2010.12.27. 02:19 Mkls

Anno valami hirdetésben láttam a vérplazmaadás lehetőségét, és az fogott meg benne, hogy itt tulajdonképpen semmit nem kell csinálni, de akár rendszeresen pénzt szerezhet az ember.

Netes írások végigolvasása (hivatalos oldalakon kívül nem sokat találtam...), és pár szimpla véradás után végül rászántam magam a dologra, ezért lejegyezném a tapasztalataim az utókornak.

Ahova elmentem és eddig kétszer adtam plazmát az a Plazmeferezis Kft. (http://www.plazmaferezis.hu/) Rókus Kórházban lévő állomása, ami a Blaháról 2 perc sétával megközelíthető. Ugyanennek a cégnek van egy állomása a Péterfy Sándor utcai kórháznál, a Keletinél, de oda konkrétan még nem mentem, mert egyszer elrémisztett a külső lepukkantság.

A Rókusban viszont egy frissen felújított és sterilnek tűnő osztály van, az ide jövő emberek pedig nyilván az 1500 forintért jönnek, de azért olyan alsó középosztálybeli a közönség kategória, mivel minden alkalommal orvosi szűrés van, és csak a teljesen egészségeseket és kockázatmenteseket engedik donornak.

Mint írtam 1500 HUF-ot, valamint csokit, üdítőt, kávét adnak egy adag vérplazmáért cserébe. A levétel maga kb 40 perc, de orvosi vizsgálattal, sorban állással együtt megvan másfél óra. Mindenképpen érdemes időpontot kérni, mert amúgy az időpontosok folyamatosan mennek be az ember előtt.

A folyamat maga nagyon steril, mert a gép minden alkatrészét ami vérrel érintkezik kicserélik, tehát nem fog valami fasza fertőzést összeszedni az ember. Ráadásul minden alkalommal teljes vérképet csinálnak, ami még hasznos is, mert legalább szűrve van az ember.

A vér leszívása kicsit macerásabb, mint egy sima véradás, mert itt kb tízszer levesznek egy adag vért, szétcentrifugálják, majd visszapumpálják, szóval aki a véradást se bírja annak nem ajánlanám. Az emberi szervezetre elvileg nem káros a dolog, (ha az lenne nyilván nem engednék), eddig még én se tapasztaltam durva tüneteket, de majd meglátjuk :).

Újabban találtam két másik lehetőséget is plazma adásra, de ezekkel még nem jutottam oda hogy ki is próbáljam.

Egyrészt van egy másik cég is Budapesten, a Corvinus egyik épületében: http://www.plazmaszolgalat.hu/. A honlapból az nem derül ki, hogy mennyit fizetnek, de itt mintha inkább az egyetemistákra gyúrnának, ezért lehet hogy a társaság jobb.

Másrészt lehet Bécsben is vérplazmát adni, ahol elvileg 20 eurót, azaz kb 6000 forintot adnak egy alkalomért, és Budapestről szerveznek buszokat szerdán és szombatonként. Álláskereső oldalakon lehet megtalálni a hirdetéseiket, és erről még a tv2 is csinált valami riportot: http://tv2.hu/naplo/video/verturizmus

Vizsgaidőszakban lehet hogy kiugrom, a buszon végülis jól lehet tanulni.

Szólj hozzá!

Címkék: else

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása